Az "aggregált fotóhelyszínek" jó alapot nyújtanak az elemzésekre, akkor ha arra vagyunk kíváncsiak, hogy merre és miért jártak a turisták. Egy ilyen listán/térképen került viszonylag jó helyre Budapest. Tapasztalat: ha megnézem, hogy mi merre jártunk az októberi utunk során, akkor azt látom, hogy azokat a helyeket néztük végig, amelyek hőtérképen is kiemelkednek.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fénykép. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fénykép. Összes bejegyzés megjelenítése
2013. december 27., péntek
2011. március 6., vasárnap
Helyfüggő fényképek
A elmúlt időben több írás, feldolgozás is megjelent, amely a különböző megosztókra feltöltött, koordinátákkal rendelkező fényképekkel foglalkozott [1]. Egy feladat megoldása kapcsán én is kihasználtam azt, hogy a fényképek koordinátával rendelkeznek (magyarul geotaggeltek).
Egy túra útvonalát kellett felrajzolni olyan helyen, ahol nem található település vagy bármilyen más földrajzi név. Ameddig azonosítható volt az útvonal rajzoltam, majd a Google Mapsen a fotókat bekapcsolva megjelentek azok a helyek, ahol fotók készültek. A fotókhoz cím is tartozott, illetve nagyon jól fel voltak fűzve a lehetséges útvonalakra, így nem volt nehéz megrajzolni a túra útvonalát.
View Larger Map
Ha megnyitottad a térképet, akkor kapcsold be a fotókat és jól látszik, hogy merre járnak a turisták :).
A megrajzolt útvonalt nem sikerült beágyazni, de EZEN A LINKEN megtekinthető.
2010. március 18., csütörtök
Pictometry
A GISOpen konferencián egy érdekes előadást láttam, ami illeszkedik, sőt kapcsolódik az egy hónappal ezelőtti bejegyzésekhez.
A légifotó készítése során nemcsak függőleges irányban, hanem további négy irányban készítenek felvételt, amiből előállíthatók a "térbeli" objektumok, épületek. Ez lehetővé teszi, hogy a képeken mérjük, körbejárjuk, stb.
Körbe már járhatunk épületeket - lásd Google és Bing Maps - de mérni még nem lehet, de normális/átlagos webező nem is akar.
Nem is képeket árulnak, hanem szolgáltatást, amiben a felhasználó távolról éri el az adatokat/képeket, de azokat használhatja desktopos rendszerekben (ArcGIS Desktop, MapInfo), illetve a biztosított fejlesztői környezetek segítségével beépítheti saját alkalmazásaiba is. Csak meg kell rendelni, és elérhető az ország bármely részére, bár elsősorban a beépített területeketre koncentrálnak.
Akit többet is szeretne tudni a Pictometry-ről, az látogassa meg az alábbi oldalt: www.blompictometry.com
A pictometry-hez természetesen tartozik angol nyelvű wikipedia cikk, illetve számos Youtube video, bár ezek most elég gyengék.
A címkékhez felvettem a "fénykép" kifejezést, mert nem igazán tudom, hogy mit kellene használni ehhez a bejegyzéshez, illetve az előző hasonló jellegű bejegyzésekhez (pl. Bing Maps Photosynth). Legjobb talán Kákonyi Gábor "Fény-Tér-Kép" megközelítése lenne.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
