A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Foursquare. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Foursquare. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. április 17., vasárnap

14. túra

A Kvassays évek alatt végigjártuk a Kéktúrát, tíz évvel ezelőtt belekezdtünk megint a gyerekekkel, de néhány szakasz után nem tudni miért, de abbahagytuk. Ma délelőtt elővettem a régi füzetet, és bejártam a 14. túrát.

A pecsétek megújultak, jobban illeszkednek a háttérbe, így nehezebb észrevenni őket. A biztonság kedvéért a pecsétek mellett Foursquerbe is bejelentkeztem, és a Runkeeper segítségével az útvonlat is rögzítettem.

2013. május 23., csütörtök

Trend Map

Új fogalommal kell megismerkednünk, amelyben nevéhez híven a trendi helyeket találjuk meg. Van ilyen információ a foursquareben, illetve a trendi youtube videók térbeli megoszlását is követhetjük.
Bár mindkét esetben meg kell említenünk egy másik fogalmat is a Big Data-t, mert ennyi, gyorsan ömlő, kevéssé ismert információ meghatározni a trendeket kihívás :)

2013. április 22., hétfő

Ki vagyok én?

Hobo klasszikusával is válaszolhatnék, de akkor nem a térbeliségről szólna ez a blog. Nézzük meg inkább, hogy mit mutat rólam az elmúlt 12 hónap foursquare tevékenysége. KATTINTS RÁ A LINKRE, ÉS CSINÁLJ HASONLÓ KÉPET MAGADRÓL ÉS KÜLD EL NEKEM! KÖSZÖNÖM!

 Helyszínek típusa az idővonalon

Helyszíntípusok databszámai

Mit is gondolnak rólam ez alapján: állandóan nyaralni mész (outdoors&recreation, travel), közben csak eszel (food) és vásárolsz (shop) ahelyett, hogy otthon lennél (residence), művelődnél (art&entertainment, college&education), de még szerencse, hogy néha dolgozol és nem élsz éjszaki életet.

2013. január 23., szerda

Foursquare

Végre a Foursquare is publikálta térképen a bejelentkezéseket. Természetesen jobb helyzetben vannak, mint a többiek (lásd korábbi bejegyzések), hiszen saját kezükben vannak az adatok. Érdemes időt szánni rá, és alaposan "bebolyongani" a térképen.

2013. január 11., péntek

Foursquare és a marketing

A Foursquaret is alapvetően ismert helyeken használjuk, újra és újra bejelentkezünk ugyanoda a hétköznapok során. Ennek alapján már egészen jól felismerhetők a gyerekes apukák, a fiatal jól keresők, a tömegközlekedést használók, a megrögzöttek, stb.,  stb ...
Nagyon ritkán felveszünk új helyeket, de alapvetően azt tapasztaljuk, hogy ahova először bejelentkezünk azt a helyet már valaki felvette. Tavaly első félévben készítettünk egy statisztikák, amely szerint több, mint 120.000 hely volt felvéve Magyarország, szóval kell igyekezni új helyeket találni. Próbálkoztam a fodrásszal, ahova járok - még táblája sincs az utcára - de már megelőztek, és valaki felvette.
Ma esti történet. Külföldön bejelentkeztem egy étterembe és rögtön kaptam a Newbie Special kitűzőt, és egy kis üzenetet, hogy egy ingyen kávéra a vendégük vagyok ... megpróbáltam ...
  • a pincér értetlenül nézett rám, és először  WiFi-t próbálta beállítani, gondolta, hogy nem működik ... 
  • én próbálkoztam, hogy kapjak egy ingyen kávét (azt nem is mondom, hogy Zsolt közben miket gondolt rólam) ...
  • pincér elment a kasszánál ülő főnökfélének kinéző emberhez ...
  • nekem már kezdett kellemetlen lenni, mondtam, hogy felejtsük el ...
  • végül a vacsora befejeztével megkérdezte, hogy milyen ingyen kávét kérünk
  • megkaptuk.
Volt már egy hasonló történetem, akkor egy jobb szállodában történt, de ott is csak értetlenül nézett rám a pincér, amikor mutattam, hogy ingyen italra vagyok jogosult.
Nem tudom, hogy kirakja fel ezeket a helyeket a Foursquare alkalmazásba, de biztosan elfelejt szólni az érintetteknek, hogy néhány fura figura megjelenhet és ingyen italt kérhet.
Ha van valakinek hasonló története akkor írja meg.

2012. szeptember 5., szerda

Ki mennyire normális?

Miklósnak volt egy bejegyzése az Egérút blogban, amelyben azt próbálta meg elemezni, hogy mennyire vagyok "normálisak", "fanatikusok" – ez utóbbi természetesen jó értelemben.
Nem vagyunk azok (se normálisak, se fanatikusok), de ez így normális. Nehéz megmondani, hogy a játék szeretete/élvezete (de nem kóros szenvedélye) meddig tekinthető normálisnak. Emlékszem a nyaralás alatt komoly csata folyt köztem (a végén még inkább lányom) és Zsolt között, hogy kivezesse a foursquare TOP listáját (az én ismerőseim között, Zsolt ismerősit nem láttam). Persze nem tudtam legyőzni, de mindketten összeomlottunk a következő hétre, és már csak harmada pontot tudtunk begyűjteni.
Az gondolom, hogy ez a "szenvedély" nagyon inspiráló lehet más területekre is. A foursquare-es "hajsza" tapasztalatai/tanulságai olyan ötleteket adtak, amelyet a térképektől, térinformatikától nagyon távoli területeken próbálunk meg "hasznosítani".
A térkép saját (köszönöm Judit) készítésű, így nem jelölök meg forrást. Kíváncsi vagyok milyen ötletek érkeznek arra, hogy mit ábrázol a térkép.

2012. július 3., kedd

Vége a megszokásnak!

A Megszokás című bejegyzésre érkezett hozzászólás huzsytól, amelyben Foursquare alapú játékokat ajánlott. Vodafone lelkesedését értem, de nem jelentkezem be :(
Jó volt viszont az Oust.me nevű játék, amelyben már 5 területen is van! Volt értelme Foursquare :)
Egy kis térbeliséget hoz a bejelentkezések mellé, nemcsak gyűjtöm-gyűjtöm a pontokat, hanem ha azok 2 kilométernél közelebb vannak egymáshoz és legalább három van belőlük, akkor egy poligont készít belőle. Ha jól értelmezem, akkor átfedések esetén a játékosok súlya alapján történik a közös terület felülírása. Majd kipróbálom.
Nagy birodalmam egyik darabja Gánton. A méretét igazából annak köszönheti, hogy a turistaház helyzetét elég rossz helyen tudja ... nem az erdőben van, hanem majdnem szemben a vendéglővel.
Köszönet a játékért!

2012. június 15., péntek

Megszokás

Helyfüggő lévén rutinosan használom a Foursquare-t, ha éppen eszembe jut. Jól eljátszom vele, és örülök, ha véletlenül olyan helyre jelentkezem be, ahol más – eddig még csak idegenek – is vannak. Ez a rutin néhány napja megakadt, mert teljesen új változat jelent meg. Első napokban természetesen nem szeretem, de meglátjuk, hogy mit hoz a jövő. Elsősorban felhasználókat kellene hoznia, mert lássuk be sok értelme nincs az alkalmazásnak – legalábbis én még nem találtam – és ha jól gondolom működő üzleti modellje sincs.
Kicsit szakmaibban nézve az alkalmazást meglepődtem, bár valószínűleg nem kellett volna, hogy milyen azok a helyszínek, ahova a legtöbb bejelentkezés történt. Az nem világos, hogy miért ilyen népszerű a Vodafone székház, lehet, hogy a "bélyegzőóra" helyett ezt használják :)
Foursquare bejelentkezési helyszínek Budapesten

2011. február 1., kedd

Check in!

Google, a Nagy Testvér ki akarja ütni a Foursquare-t? Úgy tűnik, hogy erőből dolgozik, de láttuk már, hogy több olyan próbálkozása is elhalt, amikor le akart nyomni valamit/valakit :(
Aki el szeretné olvasni a hírt: http://google-latlong.blogspot.com/2011/02/check-in-with-google-latitude.html
Hajrá Foursquare!

2010. november 11., csütörtök

Megtört a jég

Korábban jogos kritikát kaptam, a bort iszik és vizet prédikál témakörben. Írok helyfüggő szolgáltatásokról, de nem használom őket, leszámítva Google Koordinátákat.
Jelentem megtört a jég, és felkerült egy Androidos telefonra a Foursquare, létrehoztam és helyet, és tegnap reggel a munkahelyemre is bejelentkeztem. Két Facebookos ismerősöm is használja, így megjelöltem őket :) 
Nem üres a hazai tér, nagyon sok helyszínt megjelöltek már.
Ezek után gondolkodóba estem, hogy mire is jó egész ... tagja vagyok egy újabb közösségnek ... és ... ülök a Facebook előtt, majd látom, hogy az egyik ismerősöm bejelentkezett egy pizzériába. Hurrá. Felvettem a Fő téren épülő jégpályát, és továbbra is gondolkozom, hogy miért is ez nekem.

2010. július 19., hétfő

Helyfüggő

Lassan már be sem kell írni egy bejegyzéshez, hogy "helyfüggő". Íme két cikk, amit most olvastam:
“We can anonymise data and use it to show venues which are trending at that moment. Twitter helped the world and the search engines know what people are talking about. Foursquare would allow people to search for the types of place people are going to – and where is trending – not what.”