2015. október 26., hétfő

Meddig tart az őszi szünet?

Az egyszerűnek tűnő kérdést közelítsük meg egy másik szempontból, a térbeliség irányából. 2006-ban Prágában voltunk, akkor azt gondoltam, hogy az összes magyarral együtt, Prágában csak magyar szót lehetett hallani. Néhány évvel később a Magas-Tátrában nem volt ilyen érzésem. Tavaly az Őrségben egyértelmű volt a maygar szó.
Idén Szlovéniába menetünk a Triglav Nemzeti Park környékére. Az egyértelmű, hogy a szállásadók által ajánlott helyek tele voltak magyarokkal, de próbáltunk elmenni világvége helyekre is ... a mai nap ez nem sikerült, ott is magyarokba botlottunk. Holnap megpróbálkozunk megint.

2015. október 24., szombat

Felhőmobil

Nem tudom, hogy mi lenne a jó kifejezés erre a telefonra, így most maradjunk ennél. Az ötlet maga jó, hiszen, így nem kell foglalkoznom azzal, hogy mennyi háttértáram van, de sajnos foglalkozni kell a mobilinternet adatforgalmával. Egyszer sikerült kimerjteni az 1 Gb-os keretemet (nem olvasok e-mailt rajta, és nincs Facebook), de akkor stabilan hozta a viszonylag gyange sávszélességet.

Uber utak

Sajnos nem túl jó minőségű a térkép, és az eredeti forrást sem lehetett megtalálni, így maradunk annál a képnél, ami az index.hu oldalán volt.
 forrás: Uber, index.hu
E kép alapján nem lehett rájönni, hogy tényleg a metrőállomások közeléből indul az utak 30 százaléka, bár ha arra gondolunk, hogy ezt a szolgáltatást inkább belső városrészekben használják, akkor nem nehéz elhinni a 30 százalékos arányt.
A kép mindenesetre jól tükrözi a főútvonalakat a városban, és a peremkerületekben és az agglomerációban is beazonoítható néhány jelentősebb célpont.
Érdekes lenni látni egy olyan térképet, ami minden utat mutat, illetve a nem metróállomás közeléből induló utakat mutatja.

2015. október 20., kedd

Így adóztunk tavaly

Tegnap lehetett a sajtótájékoztató, amelyen a tavalyi évi jövedelemek utáni adózásról számolt be a NAV, mert még a honlapján nem voltak elérhetők azok az adatok/hírek, amelyek a lenti térkép alapjául szolgáltak. Nagy meglepetést vagy változást nem mutat a térkép, ami egyértelműen látszik, az az V. kerület "kihalása", és ezzel együtt az ottlakók jövedelmének a csökkenése.
forrás: www.index.hu

2015. október 19., hétfő

Fogyatkozik a magyar


A fenti címmel jelent meg a Lechner Tudásközpont interaktív térképe, ahol a 2001-es és a 2011-es népszámlálás adatait lehet összehasonlítani térképre vetítve. A településhatáros térképre vetített adatokon a lakónépességre vonatkozó változásokat elemezhetjük. A népesség adatok változásában megkülönböztették (szerencsénkre) a születéseket és a vándorlást.
A térkép itt található: LINK

Jó szórakozást!

2015. október 2., péntek

Elindult a pushbullet csatornánk

Ma már elég közhely, hogy a hírfogyasztási szokásaink folyamatosan alakulnak az Internet újdonságaival együtt. Régen fix oldalakat látogattak az emberek, majd ezt felváltották az RSS alapú olvasók, és az ezeken alapuló hír aggregátorok, különböző gyűjtemények. Ma ott tartunk, hogy az emberek többsége leginkább valamilyen közösségi oldalon keresztül jut a hírekhez.
Az egyik új hírmegosztó módszer a Pushbullet nevű, elsősorban mobil alkalmazáshoz köthető, amiben csatornákra lehet feliratkozni, és ha a csatornánkban változás van, akkor azonnali üzenetet kaphatunk a telefonunkra. Erre a vonatra tettem fel a blogunkat, remélem Tamás megbocsájtja nekem, hogy nem egyeztettem vele.

Tehát aki Pushbulletben akar követni minket itt megteheti:



https://www.pushbullet.com/channel?tag=terkep

Érdekes térképek gyűjteménye

Talán emlékeztek még rá, hogy Tamás tavaly bemutatta az internet térképét. Egy gyönyörűen megrajzolt, részletgazdag, térképszerű rajzról van szó, holott maga a térkép témája fikció. A térkép készítője egy fiatal szlovák srác, Martin Vargicnak hívják, és elég sok munkája készült már valós, vagy fiktív témákat ábrázolva. A témái között megtaláljuk a zene térképét, vagy az irodalom térképét, de a sztereotípiák térképét is. Az oldalán böngészhetünk a nagyon színvonalas munkái között, vagy most már atlaszban is megvehetjük, mert nemrég felkerült az Amazonra, ami ennek a cikknek is az apropója. 17 fontért megéri szerintem.

Az Atlasz címe: Vargic's Miscellany of Curious Maps . 




A hír forrása: Gittegylet