A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Navigáció. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Navigáció. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. szeptember 22., csütörtök

Sebességhatárok

Nem is az az érdekes, hogy megjelennek a sebességhatárok, hanem az, hogy hagyan gyűjtik be ezeket az adatokat:
  • vásárolják
  • autósoktól, akik on-line navigációt használnak
  • Wazetől
  • valamilyen más módon.

2016. április 17., vasárnap

occupy.sublet.fidget

Ha munkaidőben keres valaki, akkor címet megtalál, ha a what3words által kifejlesztett helyazonoítást használja. Javaslatuk alapján a teljes Föld lefedhető 3*3 méteres cellákkal, és mindegyiknek adható egy három szóból álló címke/koordináta. Az ötletet az adta, hogy sok országban hiányoznak a címek, de ezzel a megoldással minden hely egyértelműen, és jól megjegyezhetően azonosítható lenne. Kétségtelen, hogy egyszerűbb megjegyezni, mint a koordinátákat, de mivel egymástól függetlenek az egymás mellett elhelyezkedő cellák és a valós világban sem utal semmi magukra a szavakra így navigálásra nem használható, és csak egy alkalmazás segjtségével fordjtható vissza koordinátává. Voltak már korábban is kezdeményezések .... lássuk meg, hogy mi lesz ezzel.

2015. december 26., szombat

Térképet készít a Toyota.

Azt már régóta tudjuk, hogy az önvezető járművek megjelenése másfajta térképi adatbázist vagy inkább fedélzeti tudást fognak igényelni. Ezen az úton egy lépés a Toyota által fejlesztett közösségi adatgyűjtés, bár önmagában ez az adatgyűjtés, és az ebből származó pontosabb térképek nem oldják meg a pillanatnyi, a térképi adatbázistól eltérő helyzeteket. Én járok arra először, és én mérem fel az új utat .... ekkor nekem (az önvezető autónak) még nincs az adatbázisában. Ennek a megoldására egy megfelelő fedélzeti "logika" kell.
forrás: Toyota

Valószínűleg a Toyota által "felmérendő" terület is hasonló lesz a nagy térképgyártók (Here, TomTom) célterületéhez, a fogalmas, sokak által használt külterületi szakaszokhoz (autópálya, első- és másodrendű úthálózat, nagyvárosok).
Kérdés, hogy a kisebb települések, a települések peremei (ipari területek, zártkertek) hogyan lesznek naprakészen tartva. A Toyota lépése azt is jelenti, hogy mindenki elkezdi ezt a munkát, és épjteni fogja a saját adatbázisát? 

2015. február 6., péntek

24 millió forint

Természetesen ennél jóval többe kerülne a rendszer beépítése a mozdonyokba, illetve a navigációs rendszerekbe történő implementáció ... de legyünk őszinték is, ma már ez nem pénz ...
Ha azt nézzük, hogy
akkor érdekes, hogy miért ütközik ekkora ellenállásba ennek a rendszernek a tesztje. Érdemes elolvasni: A feltalálók szélhalom harca egy biztonsági találmányért.
Ha lenne pozíció-szolgáltatás a szerelvényekről, akkor az Egérútba berakható lenne ez a figyelmeztetés.

2015. január 9., péntek

Motoros navigáció

Nem motorozom – bár egyszer 14 évesen kipróbáltatták velem –, így nem érint a téma, de érdekes.

2014. július 20., vasárnap

Kerülőút a boldogsághoz

... volt a HVG-ben megjelent cikk címe, amely arról szólt, hogy a hagyományos útvonal optimalizálási szempontok (leggyorsabb, legrövidebb, "optimális") mellett újakat is érdemes lenne használni, és olyan útvonalakat tervezni, amely a legszebb, a legcsendesebb vagy a legboldogabb útvonalon halad.
Maga az ötlet nem új, hiszen a hagyományos papírtérképen is jelölték a "scenic route" útvonalakat. Technikai szempontból sem problémás a tervezéshez "csak" azt kell tudni, hogy mennyire szépek, csendesek vagy éppen boldogok az egyes útszakaszok, illetve ezeket milyen arányban akarjuk távolságra vagy időre átváltani. Ez az igazi probléma, a súlyok meghatározása, amelyre az egzakt adatok hiányában - mint már annyiszor - a közösségi tudást hívták segítségül (http://www.urbangems.org). A cikk INNEN TÖLTHETŐ LE.
Ha nem merünk ekkorát álmodni, de érdemes elgondolkozni azon, hogy a legjobb minőségű úton (legkevesebb rázkódás, kátyú) vagy a legbiztonságosabb úton navigáljunk a célpont felé.

2014. április 30., szerda

Google Car

Nem volt még szerencsém ennyire felszerelt autót használni, ennek ugyanis magától kell mennie ... de próbáltam olyat, amit alapszintű elektronikával felszerelt, és segíti az előzést, holtsávokat figyelni, parkolni ... érdekes volt megfigyelni a különbséget a "normáltól", de az is látható volt, hogy vannak nehézségek, pl. az eső erősen bezavart a holtsávok figyelésébe és az előzés támogatásába.

2013. június 4., kedd

Egérút terjeszkedés

A folyamatos fejlődés a világ(unk) része, amely sokszor próba elé állít minket. Egy ilyen lépés, kihívás az Egérút lefedettségének bővítése.

2013. május 10., péntek

Kérdés: jó házasság lesz?

Ha igaz a hír (www.portfolio.hu), hogy a Facebook megvásárolja a Wazet, akkor érdekes csoportokat kell majd összegyúrni. Gondolja mindenki végig az ismerőseit, akik a Facebookot vagy a Wazet használják. Biztosan vannak átfedő részek, de ha jól sejtem, akkor (és most a számok is ezt mutatják) elég eltérő csoportokról beszélünk. 
A Wazehez elkötelezettség kell - főleg ha a térképet is szerkesztenéd - míg a Facebook csak unaloműző ... bár el tudnám képzelni, hogy a Facebook beszáll a térképkészítés piacába, elhagyja az non-profit készítőket és fizetett csapatot állít fel ... kérdés, hogy mi éri meg, akkor amikor a Facebook előtt ülök jelentős része fiatal autó nélkül, illetve a jól fizető korcsoport már részben az autóban beépítve kapja a navigációt ... van min gondolkodni.
Ne feledjük el az Apple is bukott egy nagyot a "saját" térképével .... bár itt kész alkalmazást vesz a Facebook.

Vélemények: http://spatiallyadjusted.com/2013/05/09/waze-valued-at-b/

2012. december 25., kedd

A GPS használatáról

Az sg.hu-n megjelent cikk eredetije is elolvasható, ha szánunk rá időt. Ehelyett inkább arról írnék, hogy miben nyújtott újat az Egérút navigáció a vezetési technikámhoz vagy mentális térképemhez.
Eddig mindig a nagy és egyszerű útvonalakat használtam, mert azokat ismertem. Miután az Egérút elkezdett alternatív, kisebb utcákon haladó útvonalakat ajánlani én is elkezdtem megismerni a város eddig hiányzó részeit. Nem új részekre gondolok, hanem a nagyobb utakkal párhuzamos vagy azokat összekötő kisebb utcákra.
Ezek használata részben bizalom kérdése is, elhiszem, hogy tényleg jobbakat (gyorsabbakat) ajánl, mint amiket én tudtam. Mindenki ismeri a "légvonalban három kilométer, de én tudok egy rövidebb utat is" mondást, és sokszor én is úgy gondolom, hogy inkább azt próbálom meg, amit én gondolok, és nem hallgatok az Egérútra ... ennek örömére már sokszor ültem dugóban. A belvárosi részek az ünnep előtt látva azonban kiderült, hogy sokszor nincs alternatíva, egyszerűen nem lehet haladni a Belvárosban.

2012. szeptember 19., szerda

Egérút és útminőség

Egy cikk az Egérútról, amelyben már megjelent az útminőség "mérése" is. Nem mi találtuk fel, a Google is szép számban ad rá találatokat. Jó olvasást. íme a cikk az origo.hu-ról.

2012. április 16., hétfő

A jövő körvonalai

50 évvel ezelőtt adták ki magyarul A. C. Clarke "A jövő körvonalai" című könyvét, amely egy fejezet a közlekedéssel foglalkozik. Érdekes olvasni, hogy mit képzeltek a jövőről, és érdekes látni, hogy ebből mi (nem) valósult meg. Maradjunk annál az egy bekezdésnél, sajnos csak ennyinél, amely az Egérút kapcsán minket is érint.
"A jövő automobilja valóban méltó lesz nevének első felére. Csak közölni kell vele az úticélt – egy kód tárcsázásával, sőt talán szóban – és odajut majd a legmegfelelőbb útvonalon, miután először tájékozódott az útinformációrendszerétől a forgalmi akadályok és közlekedési dugók helyzetéről. Mellékesen ezzel a parkolási nehézségek is megoldódnak. Amint az ember a kocsijával a hivatalához megérkezett, utasíthatja, hogy hagyja el a várost. Este rádióhívásra vagy előre rendelt időre ismét jelentkezik szolgálattételre. Ez csak egyike azoknak az előnyöknek, amelyeket egy beépített sofőr nyújt."
Első olvasásra csak a visszatérő gépkocsik okoztak meglepetést, de amikor gépeltem a szöveget, akkor tudatosult, hogy a vezetést - a munkahelyre történő beérkezést - is automatikusan végzi el a rendszer. Ez a vezető nélküli megoldás kicsit sok nekem, még annak tudatában is, hogy vannak egészen jó kísérletek és versenyek ebben a témakörben.
Az viszont teljesen reális, hogy a navigáció tájékozódik a szervertől, majd "a forgalmi akadályok és közlekedési dugók" ismeretében kapja vissza a "legjobb" útvonalat.

2012. február 18., szombat

Hol a határ?

A határ folyamatosan kitolódik. Régebben egyszerűbb volt a helyzet: vittem a térképet, az iránytűt .... később nézegettem a webes térképeket, elkezdtem használni a kézi GPS-t ... majd megjelent a Google Maps az űrfelvételekkel ... elindultak az on-board navigációk ... majd minden felköltözött a mobiltelefonra. E folyamat végére kicsit lazábbak lettünk, már többen is tudják (lásd Facebook, fourquare, waze), hogy merre járunk. Talán nyíltabbak és engedékenyebbek, de reméljük tudatosabbak is lettünk a helyzetünkkel kapcsolatban.
A navigáció a technikai megoldásokon kívül nem hozott jelentősebb változást az elmúlt években, kivéve a közösségi navigációt (waze, Egérút). Így érdekesnek tűnt a Microsoft ötlete, amely nem a szokásos feltételek, hanem a bejárandó útvonal biztonsága szerint tervezte meg a gyalogos navigáció útvonalát. Legyünk őszinték, ezek a szempontok sokszor bennünk is felmerülnek, amikor gyalogolunk.

"As a pedestrian travels, various difficulties can be encountered, such as traveling through an unsafe neighborhood or being in an open area that is subject to harsh temperatures. A route can be developed for a person taking into account factors that specifically affect a pedestrian. Moreover, the route can alter as a situation of a user changes; for instance, if a user wants to add a stop along a route." (forrás)

Támadások érték a Microsoftot ezért az elképzelésért, pedig nem csinált más, mint a népszerű crime mapping-nek talált egy igazi alkalmazást. Ha ingatlanvásárláshoz, mint információt szolgáltatjuk a bűnügyi fertőzöttséget, akkor meg is engedhetjük, hogy elkerüljük ezeket a területeket. Technikailag érdekes kérdés, hogy az időre vagy úthosszra hogyan fordítjuk át fertőzöttséget vagy teljesen kizárjuk ezeket a területeket az áthaladásból.

2011. december 25., vasárnap

5000.

Mielőtt bárki meglepődne ez a szám nem a bejegyzések számát jelzi, hanem azt, hogy azt, hogy az Egérút navigációs rendszert hányan töltötték le az első három hónapban. Akinek Androidos telefonja van, és még nem töltötte meg az tegye meg (Android Market), aki iPhone-t vagy Windows Phone-t használnál az még legyen türelemmel.


2011. október 23., vasárnap

Közösségi mérések

A social network a mindennapi kapcsolatok mellett nyújthat műszaki szempontból is hasznos szolgáltatásokat, elsősorban a területi adatok gyűjtését. Ilyen - általam ismert – területek: a navigáció (forgalmi adatok gyűjtése), a hálózati mérések, az időjárási adatok gyűjtése és egy újabb terület a sugárzás mérése, amit a Japánban történt baleset indított el.

2011. október 4., kedd

Egérút

A hosszú hallgatás oka, elfoglalt voltam, mert elindult az Egérút béta tesztje. Aki fent van a facebookon az akár el is kezdheti tesztelni, és visszajelezhet a betateszt@egerut.com oldalra. Jelenleg még bétateszten vagyunk, így nem minden funkcionalitás érhető el, illetve örömmel vesszük a visszajelzéseket és bejelentéseket, akár negatívak, akár pozitívak.
Aki direktben beleugrana az letöltheti az alkalmazást erről a címről: www.egerut.com/egerut.apk. Jelenleg még csak Androidon fut, de fejlesztés alatt van az Iphoneos és a Windowsos változat is.
Ha még nem mondtam volna, akkor ez off-board navigáció vagyis szerveroldalon történik a tervezés, és a kliens csak megjeleníti az adatokat. Így folyamatos netkapcsolatra van szükség, de ennek eredményeképpen valósidejű információk jönnek a felhasználóktól, és aktuális képet kapunk a városról. Az adatforgalom kevesebb, mint 1MB/100 km.
 Budapest átlagsebessége az elmúlt egy hónapban

2011. augusztus 30., kedd

Nagy ország ...

Talán szöveg sem kellene a lenti képhez, azt gondoljuk, hogy ez egy jól menő ország, ahol a nagy járművek hátsó üléséhez is ilyen méretű kijelző (7") tartozik.
forrás: www.mapmyindia.com

A számok is nagyok ebben az országban, bár néha az utak minőségével és a használatával problémák adódnak.  A "megrázó" igazán az volt, hogy amíg a térképek elsőrendű utakat mutatnak, addig a gyakorlatban egy talajúttal vagy annak hiányával lehet találkozni a helyszínen. Íme néhány példa.

ahol az út éppen épül
 
 ahol karbantartják az utat

ahol éppen a dugóban áll mindenki

2011. augusztus 26., péntek

Geoadatok az ENSZ-ben

Nem mondom, hogy napi olvasója vagyok az ENSZ hivatalos oldalainak, illetve erős kétségek élnek bennem a globális méretű összefogások hatékonyságával kapcsolatban, de öröm olvasni, hogy a térbeli adatok az ENSZ-ben is megjelennek. 
Más szemszögből nézi az ENSZ a dolgokat (környezetvédelem, humanitárius segítség) mint én. Azt gondolom, hogy a "térbeliség" mostani "előretörésében" jelentős szerepet játszik a navigáció, a Google, a helyfüggő szolgáltatások az okostelefonok, ami a mindennapi emberekhez elhozza a térbeliséget, és ezen alapulva már könnyen lehet felvetni és bevinni ilyen kérdéseket a nemzetközi fórumokra.
Az eredeti cikk itt olvasható: http://www.un.org/apps/news/story.asp?NewsID=39166&Cr=telecom&Cr1=
Köszönet Ny. Gábornak az ötletért.

2011. augusztus 4., csütörtök

Nálunk is navigál a mobil Google Maps

Azt csiripelik, egy hét múlva az androidos mobilokon Magyarországon is beindul a Google Maps Navigation...