2010. március 20., szombat

Budapest 2010

A következő négy év érdekes lesz a térinformatika szempontjából is, hiszen vannak megoldandó feladatok például az egyéni országgyűlési választókerületek átalakítása, és vannak felmerült ötletek/javaslatok: önkormányzatok számának csökkentése, budapesti kerületek számának csökkentése, amelyeknek van térképi vonatkozása is.

A kerületek száma több körben érte el a jelenlegi számot (1873, 1930, 1950, 1994).

Budapest kerületeinek áttekintő térképlapja 1948-ból
(Forrás: Budapest régi térképei II. rész, Arcanum)

Jelenleg is megvan a jogszabályi háttér a kerületek határának és számának megváltozatására: az 1999. évi XLI. törvény a területszervezési eljárásról. Többféle elképzelés is létezik arra, hogyan kellene megváltoztatni/összevonni a kerületeket. Aki mélyebben érdekel, az induljon el az Urbanista blogon.

A budapesti kerületek már most sem nagyon használhatók, ha üzleti térinformatikai elemzéseket végzünk, hiszen 23 – önmagában sem homogén – rész jelenik meg a térképen. A városrészek már jobbak lennének, hiszen a városrészeknek már részben homogéneknek kell lenniük.
Ha tényleg "összevonásra" kerülnek a kerületek, és adatszolgáltatás is csak az új, nagyobb egységekre történik, akkor Budapest "elveszett", néhány nagyobb folt lesz csak, amely jó eséllyel semmilyen térbeliséget sem mutat majd.
Egyetlen lehetőség lesz, ha lemegyünk az utca szintjére.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése