2015. február 28., szombat

2015. február 26., csütörtök

Magyar exonímák a Google Mapsszen

A 10 éves Google Maps nemrég megtanult magyarul, és a határontúli település- és országnevek is magyarul jelennek meg most már az egész világon, itthonról használva a Google Mapsszet.


A megjelenő magyar földrajzi nevek meglepően részletesek, Kisjenőt például valószínűleg elég kevesen használnak amikor Kisinyovi élményeikről számolnak be a szomszédnak. Csarnóca viszont maradt ukrán nevén, és Београд sem lett Nándorfehérvár.

Viszont számomra kicsit furcsa, hogy a helyi nevek nem is jelennek meg az ország nyelvén, ami szerintem a terepen történő használhatóságot kicsit rontja, de a hazafiasabb érzelmű honfitársaink számára ez biztosan inkább előny, mint hátrány.

Valószínűleg a Budapesten megjelenő román nyelvű Duna is ennek lehetett a mellékterméke, és ahogy látom még most sem akar kijavulni ez a hiba.

2015. február 21., szombat

Open Address

Érdekes kezdeményezés, főleg annak fényében, hogy volt már hasonló, ami az OSM ötletére épült. Ebben az új megközelítésben vannak új lehetőségek, a nagy kérdés, hogy hányan töltenek fel, és milyen minőségű adatokat.
Ennyi év után azt gondolnánk, hogy Magyarországon nincsenek új, számunkra eddig nem ismert, közterületek, de mindig találkozunk újakkal, és akkor a címekről még nem is beszéltünk.

Whisky Map 5.1

Ez a whiskey túra térképi szempontból problémásabb, mint a kis skót lepárlók az előző körökben. Nagy cégek, összetett tulajdonosok, márkák ... de próbáljuk meg térképre rakni őket.

1. Umbra Moonshine: nem sikerült megtalálni, nincs meg a gyártó
2. Prichard's Lincoln County Lightning
3. James E. Pepper 1776 Straight Bourbon: csak a település
4. Baker's 7 y. old Kentucky Straight Boubon:
5. Wasmund's Single Malt Whisky

2015. február 19., csütörtök

Whisky Map 5.0

Már előzetesen rendelkezésre áll egy térkép, így holnap térben tudatosan fogunk kóstolni.

2015. február 15., vasárnap

Az ellenség megtévesztése miatt

nem tudható pontosan, hogy merre megy Putyin kedden (2015. február 18.), amikor hazánkba látogat. Az még érthető, hogy az M5 és az M3 bevezető szakasza érintett, ez utóbbiról jól el is érhető a Hősök tere megközelíthetősége miatt, de az M31-es elég érdekes jelölés a térképen úgy, hogy a lista nem is említi. Jó lenne tudni, hogy ezek közül melyek az alternatív útvonalak, mert akkor a másikon mennék :) Részletes lista ITT.

Ki mit lát?

Ha távolról nézzük a GPSszel rajzolt vonalakat vagy a közigazgatási határokat, akkor érdekes dolgokat felezhetünk fel, ha van elég és egészséges képzelőerőnk. Jelen esetben a helyi tudás sem árt hozzá, lásd jobb alsó sarokban a fehérfejű rétisast.

2015. február 13., péntek

Furcsa helyek 1

Point Roberts esetén nem csak a helyszín, a megközelíthetőség érdekes, hanem az is, hogy milyen "szépen" különböznek az egyesült államokbeli és a kanadai térképi források. Elég, ha csak az erdőket nézzük, nagyon "elvágólag" végződnek a határon.
Az már természetesen félve írom le, hogy nem tudtam, hogy Washington állam a nyugati parton van :(

2015. február 11., szerda

Kerékpáros forgalom 2.0

A mai nap a kerékpárok körül forog, így a reggeli útvonalak mellet most a new yorki "BUBI" használati statisztikáit látjuk. Várom, hogy mikor lesz hasonló alkalmazás a BUBI-ról.

Kerékpáros forgalom

Több forrásból is elérhető már, hogy merre járnak az emberek, hogy alakul a közlekedés: navigációs rendszerek (Waze, Egérút videói), megosztott fotók, fittness/futó alkalmazások. Kerékpáros forgalmi térképek is elérhetők, de ezek általában különböző, alapvetően egy-egy városra koncentráló rendszerek. Íme egy szép példa, ahol az adatok is letölthetők, ha valaki tovább akarja elemezni őket.
forrás: CyclePhilly

2015. február 10., kedd

Boldog születésnapot! ver 2.0

A Google Maps megjelenése után elindult a hozzákapcsolódó blog is, szintén tíz évvel ezelőtt. Arról már ne is beszéljünk, hogy 2003-ban egy blogot is felvásárolt a Google.

Internet nagyság/népesség

A világtérképen általában az országok méretét látjuk, így oda kell figyelni, ha jól akarjuk értelmezni a lenti térképet. Egyszerre kell a népességre és az internet-ellátottságra gondolni, hogy megkapjuk azt a méretet, amit a térképen látunk.

A szürke 50 árnyalata

A Facebookról "loptam", de tetszik :)

2015. február 8., vasárnap

Boldog születésnapot!

Életem 20 százalékát úgy éltem le, hogy van Google Maps ... és lassan már nem is emlékszem milyen volt azelőtt ... persze előtte senki sem kérdezte, hogy miért nem adom ingyen a térképet, amikor ott van a Google Maps ingyenes térképe ... de sokat kellett magyaráznom a térképekről, amit most már nem kell, mert mindenki ismeri és használja a Google Maps-et.
Szóval változik, alakul a világ, és ezzel együtt mi is változunk és alakulunk, jelentősen mást csinálunk most, mint 10 évvel ezelőtt.
Visszatekintésként álljon itt az a prezentáció, amit 2006 őszén készítettem, az akkor még megtartott szolnoki konferenciára.

2015. február 6., péntek

24 millió forint

Természetesen ennél jóval többe kerülne a rendszer beépítése a mozdonyokba, illetve a navigációs rendszerekbe történő implementáció ... de legyünk őszinték is, ma már ez nem pénz ...
Ha azt nézzük, hogy
akkor érdekes, hogy miért ütközik ekkora ellenállásba ennek a rendszernek a tesztje. Érdemes elolvasni: A feltalálók szélhalom harca egy biztonsági találmányért.
Ha lenne pozíció-szolgáltatás a szerelvényekről, akkor az Egérútba berakható lenne ez a figyelmeztetés.

Így telefonáltok Ti

Sajnos Budapestre nem érhető el ilyen térkép, de már a londoni is nagyon szépen mutatja azokat a térbeli és időben tendenciákat, amiket – akár enélkül is – ismerünk. Ericssonnak könnyű ilyen térképet csinálni, mert kezében – celláiban – az adat.

2015. február 5., csütörtök

Van élet drónok nélkül?

Elsődleges adatgyűjtéssel foglalkozunk, hiszen ez elengedhetetlen a térkép előállításához és frissítéséhez, de eddig kimaradtak a drónok az életünkből. Valószínűleg azért mert attribútum adatok is kellenek, és egy drón nehezen gyűjti be a házszámokat és a KRESZ táblákat.
Ez természetesen nem jelenti azt, hogy ne próbálnám ki, főleg egy ilyen környezetben.

Balatoni nyár

Nyaranként a nyári késő estéket a kertben töltöm, ahol sokszor 4-5 repülőt is látok egyszerre az égen. Ezek rendszeresen visszatértek ... megbízhatóak voltak :) Érdekes lesz majd összevetni az új helyzettel, amikor "szabadon", free route-on közlekedhetnek az országon belül. További info: HungaroControl.

MapNav

A fejlesztőkörnyezetek kiválasztása sohasem volt egyszerű dolog. Ezt jelentősen bonyolította a mobileszközök megjelenése még akkor is, ha három jelentősebb környezetről beszélünk és ne feledjük, hogy térbeli adatainkkal még ebben is egy "kisebbséget" jelentünk.Az ismerkedést kezdjük ezzel az környezettel, ami a jétékfejlesztés világához kapcsolódik.

MapNav - Geolocation Toolkit for Unity from Recursive Arts on Vimeo.

Walter

A fővárosi közlekedés folyamatosan elmozdul a real-time információk irányába: a FUTÁR projekttel a tömegközlekedés, de tavaly ősz óta, már a taxis társaságok is tudnak saját autóikról, és akkor még nem is beszéltünk az alternatív személyszállításról.
A WALTER bevezetésével már azt is látjuk, hogy merre járnak felettünk a repülők. Ennek nem a közlekedésben, hanem a kommunikációban és a környezet- és zajvédelemben van jelentősége.
Érdekes volt látni a gépeket, de jó lenne egy olyan funkció, amelyben egy megadott időszakra tudnám lejátszani a repüléseket, illetve a később bejövő vélemények (itt-ott nagyon zajos volt) térképi megjelenítése is hasznos lenne.

2015. február 1., vasárnap

Második felvonás

A megyei matricák a második felvonásában néhány erősen kritizált szakaszon visszavonásra kerültek ... ezzel munkát adva az Egérút és a Waze csapatának. A többiek nehezebben követik ezt a változást.