2016. január 31., vasárnap

Magyarország nem London

Amikor ezt a bejegyzést írom, akkor már néhány napja megjelent az index.hu oldalán a londoni HELYI közlekedési módokat bemutató interaktív térkép. A hangsúly szerintem itt azon van, hogy LONDON, mint nagyváros a maga 8 milliós népességével, és a HELYI közlekedés. 


A térkép számomra visszahozza saját 18 évvel ezelőtti helyzetemet, egy helyre jártam dolgozni, egész nap az irodába ültem, és kerekpárral jártam. Most is megtenném, de ma már rohanok össze-vissza, és így sajnos gépkocsit használok.

A cikk továbbgondolásaként megjelenet egy elemzés az Urbanistán, bár ez szerintem nem a legjobban sikerült. Ennek oka, hogy abban a magyar településeket nézték településszinten, és nem pedig az egyetlen lehetséges nagyvárost, Budapestet és agglomerációját.
Ha Budapest ilyen egységes kék lenne, akkor nem lennének dugók, és valószínűleg a BKV is nyereségesen működne. A londoni elemzés célja pont a közlekedési módok településen belüli megoszlásának bemutatása volt.
A helyközi közlekedés egy szomorú korkép az országról, hogy mennyire nem működik a vasút, csak a budapesti elővárosi vonalak látszanak, illetve a záhonyi vonal. Bár csalóka lehet a kép, mert egy korábbi elemzés kapcsán a kommentelők kiemelték, hogy Budapest vasúti elérhetősége jó.

Jó lenne, ha lennének tömb vagy körzet mélységű adataink a 2011. évi népszámlálásból, de sajnos csak JÁRÁSI szintű adatok kerültek publikálásra az ingázásról.


2016. január 23., szombat

100 évvel ezelőtt

Az iroda falán egy több négyzetméretes 1914-ben készült térkép függ. A világ azonban már akkor is nagyobb volt, csak a beutazási hosszabb időt vett igénybe. Ma már rohanunk, és az egész szabadságunk rövidebb, mint amennyi idő alatt a távoli helyszínekre akkor el lehetett jutni.

Az akkori statikus térképről készült egy jó animáció. Érdemes lenne egy mostani változatot is megnézni. A hajót és vasútat, mint elsődleges járművet felváltotta a repülő, de sok olyan terület megmaradt, ahol még mindig gyorsabb a vasút, mint a gépjármű, de azzal már szinte mindenhova el lehetni. Jó lenne látni a csak gyalogosan megközelíthető területeket. A Google Maps a Budapest - Leh tervezést feladta.
http://www.businessinsider.com/animated-map-travel-times-london-1914-ships-railroads-2016-1

Whisky Map

Visszatértem a kostolás utáni térképkészjtésre, mert megint olyan lepárlók voltak, amelyeket könnyű volt megtalálni, nem vesztek el egy óriási nemzetközi tulajdonos logója alatt. Íme a pénteki termés, keresd a sárga dobókockát.

2016. január 17., vasárnap

300

Sok minden eszünkbe juthat erről a számról, a spártaiktól kezdve a vizitdíjig. Nekem e széles tartományban helyezdedik el a whiskey kóstolás és a fonódó villamoshálózat is.
Eddig három, ha kicsit gyalogoltam, akkor is legalább két jegyet kellett lyukasztanom, ha az irodából elmentem a kóstolásra, de beindult a fonódó villamoshálózat, így elég felszállni a 17-es villamos végállomásán és leszállni a Márvány utcánál, és mindez egy villamosjegybe kerül. 

Az első teszt dokumentálása január 16-án

2016. január 10., vasárnap

A gépek lázadása

A Terminator első és második része teljesen tiszta, a harmadik és negyedik rész már kicsit homályos, arról már nem is tudtam, hogy ötödik része is van. A gépek lázadása, mint kulcs motívum azonban megmaradt bennem.
Sajnos már nálam is lázadnak a gépek. A gépkocsiba szerelt, és a telefonnal kommunikáló OBD-eszköz használata során néha felvillannak lámpák a műszerfalon, amelyek problémát jeleznek, de egy "újraindítás" után eltűnnek.
Ma elkezdtem használni egy, az ALDIban vásárolt szívritmusmérőt, ami szintén kommunikál a telefonnal. 30 perc után a telefon azt jelezte, hogy nem érzékel SIM-kártyát és újraindulna.
Ezek után nem tudom, hogy mit gondoljak: ez csak véletlen vagy ellenem lázadnak az eszközök.
Kicsit tényleg elfogott az az érzés, hogy gépek mindenhol figyelnek minket ... és talán egy idő múlva - valamilyen hiba miatt - nem lesz kontrollunk felettük.

Az első mérési sorozat

Negatív hullámok

Érdekes Instagram csatornára hívta fel a figyelmet a HVG, a szomorú földrajzi nevekre. Mondanám, hogy csináljunk ilyet itthonra is, de elég lehangoló. Néhány helyre rákerestem, abban bízva, hogy nevükkel ellentét egy virágzó trópusi paradicsomot találok, de sajnos nem nyertem :(


Szívesen megcsinálnám viszont, hogy a magyar zenékben említett földrajzi neveket térképre rakom.


2016. január 9., szombat

Big Mac index 2016

Korábban már volt szó a Big Mac indexről, amelyet indén is publikált az Econimist. Jó kategóriát kell választani (Ajusted index), és akkor nem is állunk olyan rosszul a mostani árfolyammal ... csak az a baj, hogy ez a kategória figyelembe veszi, hogy nem olyan jó a gazdaságunk, mint a fejlett országoké.

Egy Uberebb világ felé

Az Uber először, mint olcsóbb utazás vagy éppen mint ellenség jelent meg attól függően, hogy melyik oldalról nézte az ember ... és lassan az életünk részévé vált, mondom én, aki még sohasem használtam. Hozzá kell tenni, hogy taxival is ritkán járok.
A héten az Uber kapcsán megjelent cikkek viszont már inkább azt mutatják, hogy az Uber a szállítással kapcsolatos világképet változtatja meg az innovációival egy olyan világban, ahol a hatékonyság a kulcskérdés.
Kétségtelen, hogy egy szabadabb/szabályozatlan környezetben mozog, ahol a piac igényeire/elvárásaira könnyebben tud reagálni, a sofórök toborzásával (hvg), a piac szűkősségének kihasználásával, új szolgáltatások bevezetésével (hvg).
A HVG kicsit bulvárosan úgy írta, hogy utazási iroda irányába mozdul az Uber, de ez nyilvánvalósan nem a "core business", így nem is ezt csinálja, csak próbálja "megcsípni" az összes utunkat, amit nem repülővel, hajóval vagy vonattal teszünk meg, és ezt úgy csinálja, hogy a hatékonyságot növeli megint. Ha megérkezünk, akkor már vár, ha elindulunk, akkor ott van .... szállít mindenhova.

2016. január 3., vasárnap

Egy kis India 3.

Ha van kötődésed valahova, akkor egy "írjál valamiről" jellegű házi feladat esetén már találsz egy biztos kiinduló pontot. Így van ez a vulkánoknál is, a wikipedia szerint Indiában egy aktív vulkán van.
Barren Island 1885.jpg
"Barren Island 1885" by Geological Survey of India - 1885 Memoirs of the Geological Survey of India. volume 21. Licensed under Public Domain via Commons.